Utolsó kommentek

2010.02.22. 00:00 Kétkedő

A Szemlő-hegyi-barlang és környezete

Nemrég hívtuk fel a figyelmet az ingyenes barlangtúrázás lehetőségére, amivel mi is éltünk.  Aki még ki akarja használni a lehetőséget kapcsolja ki a számítógépet és siessen! Február végéig van lehetőség, de nem biztos, hogy a hónap végéig marad még a 660 fős keretből. A Pál és a Szemlő közül az utóbbit kerestük fel egy borongós délelőtt. Azért is döntöttünk a Szemlő mellett, mert felfigyeltünk egy újságcikkre, mely az itt végbemenő leendő felújításokról számol be. A felújítás persze a fogadó épületet és annak környezetét érinti, nem a barlangot kell újra vakolni, fugázni vagy átfesteni. www.helyitema.hu/index.php

És a cikk után amit mi tapasztaltunk:

Odafelé sétálva a Pusztaszeri úton egy hóbarlang lefényképezésével hangolódtunk a föld alatti túránkra.

Szólj hozzá!

Címkék: a hely


2010.02.17. 05:28 Kétkedő

Kampány; piszkos, örök, emelt díjas és kerékpárbarát

Piszkos lesz a kampány? (Piszkos, mármint a szó legszorosabb értelmében.)Reméljük nem lesz az, bár az egyik legolcsóbb megoldás ez a kampányra: Vadplakátozás, matricázás. Kukák, korlátok, táblák, lámpák oszlopai a reklámfelületek ez esetben. Bosszantó, mert a felragasztott lapok tovább díszitik a sokszor így is már mindenféle fecnikkell minden színben és formával tapétázott felületeket. Továbbá a matricák le sem szedhetők, csak idővel indulnak kopásnak. Ekkor látszik az, hogy mennyire szennyezi vizuálisan a környezetet, hiszen a ragasztóanyag mindenféle koszt, port is magához vonz, tovább rondítva az adott felületet. Kisebb mennyiségben talán még bocsánatos bűn, de amikor a plakátok centi vastagon vannak egymást takarva, az már botrányos, ahogy az is, ha egy oszlopot csak ugyanazon plakát vagy matrica takarja be teljesen. Mi értelme van egy kis felületet telenyomni ugyanazzal az egy matricával? Legyen bármelyik jelölt, akár a nekünk szimpatikus hirdetése is, ez csak negatív érzéseket válthat ki belőlünk. Ha túl jól tapadna a ragasztó, akkor megeshet hogy évekig ott marad. Méltó példa erre egy kerületünk határához közeli I. kerületi utcából. Ismerős?

Új párt is indul  az I. számú választóke

2 komment

Címkék: kampány kerékpárút i ker


2010.02.15. 23:31 Kétkedő

Bővül kerületünkben a rendészeti tápláléklánc, és új rendőrkapitányunk van

Újabb elemmel bővül a rendészeti "tápláléklánc". Az új titulus neve: Településőr. Talán akkor fogalmazunk helyesen, ha a "táplálékláncban" a közterület-felügyelő (városrendészet) és a polgárőrök közé soroljuk a rend örzőinek ezen tagjait.

Szólj hozzá!


2010.02.09. 22:24 Kétkedő

A horrorisztikus Szilágyis kereszteződések

Nemrég történt egy baleset melynek mi is szemtanui voltunk, ami havonta megtörténik ezen a szakaszon, kisebb vagy nagyobb kárral és személyi sérülésekkel.  A Szilágyi és a mellette futó gyalog- és kerékpárút kereszteződéseit nem kell magyarázni miért nagyon veszélyesek az azt ismerőknek.  Az előttünk haladó autók egyike nem vette észre a közeledő kerékpárt, és összetalálkoztak. Télen is egyre többen használják közlekedési eszközként a kerékpárt, hamar sötétedik, így a délutáni csúcs ideje a legveszélyesebb. Főleg azok a kereszteződések, (Lupény utca) ahol a bokrok teljes takarást biztosítanak a járdán közlekedőkröl. Nagyon sok fiatal is itt érkezik meg a János-hegyi lejtőzésekből vissza a Fogashoz (60-as). A baleset szerencsés kimenetelű volt, súlyos sérülés nem történt. A felek higgadtan és korrektül kezelték a helyzetet, és a legnagyobb egyetértésben voltak; ezen  forgalomtechnikai megoldásokon változtatni kell !

Az autósok figyelmét jelenleg ilyen különleges festmények hívják fel a kerékpáros közlekedésre; nyolckerekű bringák négy kormánnyal ábrázolva.

Javaslatainkat mi is összegyüjtjük, és a kedves olvasók észrevételeit is örömmel vesszük, akár email címünkre is ; egypar.blog@gmail.com

Szólj hozzá!

Címkék: baleset


2010.02.06. 20:09 Kétkedő

Eladó a Moszkva tér !

Beindult a kampány. Érkeznek a levelek, emailek, telefonok a hon -és kerületi atyáktól, régiektől és újaktól. Az ő figyelmükbe szeretnénk ajánlani a következő hirdetést, melyet a napokban találtunk az ingatlan.com oldalán; Eladó a Moszkva tér !

www.ingatlan.com/4366695

Sajnos az álhirdetésünket törölték, miután az Urbanistán nagy nyilvánosságot kapott. De köszönet  dá-nak, hogy lementette! Őszintén reméljük, hogy nem haragítottuk magunkra az üzemeltetőt - tulajdonost !  A hirdetés közben visszakerült, aktív. (nem tudjuk ki , hogy és miért tette vissza, mi nem szorgalmaztuk) A hirdetés látogatottságát mutató grafikon alapján február 11-14 között nem volt látható, nyomtalanul eltűnt, mintha fel sem adtuk volna. Ennyire megdobta volna az ingatlan.com látogatottságát ez a kis viccünk? Nem valószínű. Vagy mi magunk vagyunk az ingatlan.com, és így reklámozzuk az oldalt? Vagy...?!

A Moszkva tér régóta eladó, ugyanis választásról választásra akadnak akik megígérik, hogy kezükbe veszik a sorsát; kitakarítják a teret, és teljesen megújítják. Sajnos eddig nem akadt igazi vevőre, csak komoly érdeklődők jelentkeznek négyévenként, de a vételi szándékuk idővel mindig alábbhagy. Akadtak már olyanok akik nagyívű elképzeléseket szőttek, amik eddig azok is maradtak. Ismét várjuk hát az ajánlatokat, kizárólag (ön)kormányzati beruházóktól ! Egy erősebb tatarozás után így nézhetne ki. Remélhetőleg ebben az elképzelésben is benne van a körúti villamos "körútasítása", (azaz a 6-os villamos körbevezetése Budán, /4-es maradna az eddigi vonalán/) csak azt azért nem láthatjuk, mert a 6-os alagútban fut át a téren. Legyünk optimisták!

10 komment

Címkék: kampány moszkva tér


2010.02.03. 17:20 Kétkedő

Keresztül a: körúton, sínen, Combinon -busszal

Nem könnyű a turista buszoknak megközelíteni a Millenárist. A Kis Rókus elkészültével a parkolás-behajtás sem engedélyezett számukra a Fény utca és az Ezredes utca közötti szakaszon.

A keskeny utcák és éles fordulók miatti nehezebb manővereket próbálta talán kikerülni az a busz is ami ma délelőtt balesetet okozott  a Margit körúton. Sínre kanyarodni busszal és még villamossal is összesurlódni nem kis baki. Részletek az indexen:

index.hu/bulvar/2010/02/03/busszal_utkozott_egy_combino/

Szólj hozzá!

Címkék: busz baleset margit körút kis rókus


2010.01.29. 07:52 Kétkedő

...és a 'nem' - parkolásról...

A sárga lapos közterületes felhívások január 18-i megjelenése nem véletlen. Az alábbi videón a tarthatatlan helyzetről számol be két fasori lakos a Nappali című műsorban a helyszínen készült riportban, illetve a studióban élőben kommentálja a helyzetet a Fővárosi Közterület-felügyelet igazgatója, Szabó Mihály.

premier.mtv.hu/Hirek/2010/01/18/07/Jogi_eset_parkolasi_anomalia_a_fovarosban_.aspx 11. perctől!

Műsor tehát 18-án reggel, és pont aznap kerültek ki először a lapok, azóta láttunk már 20-i dátumozással is. Hiába, a média ereje nagy, a KözTef. aznapra intézkedésre szánta el magát a szabálytalanul parkolók ellen, (köztük sok helyi lakos) a már említett ablaktörlők alá helyezett sárga lapokkal. Így modosítjuk eddigi elképzelésünk, illetve mellé emeljük; nem (csak) a parkolási bevételek  növelése miatt küldik el a Szilágyiról az ott már ezer éve parkolókat a fizető övezetbe, a KRESZ-re amúgy jogosan hivatkozva, hanem hogy a nem ott lakók, ingázók autói ne oda tóduljanak. (a helyi lakók autóival együtt). Nem várt "segítség" ez, mert a helyi lakók is kárát látják az intézedésnek. Létezhet viszont egy megoldás, erre egy emailben mi is felhívtuk a kerületi városrendészet figyelmét. Ha a szolgalmi utat egyirányusítanák, így szabályos lehetne(?) a parkolás, és akkor a Szilágyi eddig hibásan(?)  -zónához soroltsága- is érvényt szerezhetne, ha a parkolókat szeretnénk a helyi lakosoknak biztosítani a fizetési kötelezettséggel. Egy biztos, a sárgalapok minden nap gyűlnek, van aki többet is begyűjtött, és akad olyan is aki már "kiállítást" is kapott. Egy kiállítot űrlapot, mely 3000 forintos bünetést jelez, melyet ezen a héten kapott meg több autó. Fontos még, hogy a KözTef. csak a szolgalmi úton osztja a sárgát, és "piroslapot". Az összekötő utakon, illetve a szolgalmi, Gábor Áron úttól kifelé eső részén, ami már a fizetős zónán kívül van, nem, pedig ellőbbin és utóbbin is teljesen szabálytalanul parkolnak az autók. Így azokért a "parkolóhelyekért" még nagyobb küzdelem várható.

Emelkednek a BKV viteldíjai, és így a parkolási díjak  február 1-től melyek árát a mindenkori BKV vonaljegy árához képest állapítják meg. És ez lesz az első nap, amikor már 8:30-tól kell fizetni.

www.parking.hu/bp090601.pdf

Várjuk a további fejleményket, és a lakók észrevételeit is. egypar.blog@gmail.com

 

 

Szólj hozzá!

Címkék: parkolás


2010.01.23. 11:22 Kétkedő

Ingyenes barlangtúra kerületieknek

A II. Kerületi Önkormányzat és a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatósága együttműködési megállapodást kötött, amely szerint a II. kerületben állandó bejelentett lakcímmel rendelkező polgárok, valamint az iskolák tanulócsoportjai részére 660 fős keretben a Pál-völgyi- és a Szemlő-hegyi-barlangban a hétköznapokon ingyenes belépőjegyet biztosítanak 2010 januárjában és februárjában. Egyéni látogatók az ingyenes belépőjegyre való jogosultságot a barlangok pénztárában a lakcímkártya felmutatásával igazolhatják. Egy személy csak egy alkalommal jogosult ingyenes belépésre.

Pál-völgyi-barlang: 1025 Budapest, Szépvölgyi út 162., tel.: 325-9505.

Szemlő-hegyi-barlang: 1025 Budapest, Pusztaszeri út 35., tel.:325-6001.

(Budai Polgár 2010. január 11.)

www.dinpi.hu/index.php?pg=menu_1270

www.dinpi.hu/index.php

Szólj hozzá!


2010.01.19. 06:00 Kétkedő

Még mindig a parkolásról; változások, fél 9, felfestés, zónák, szabálysértő parkolás, Alkotmánybíróság, ombudsman, Fővárosi Közterület - felügyelet

Sikeres a kerületiek, illetve a kerületi vezetés kezdeményezése, ami fővárosszerte alkalmazható opcióvá vált. Ezentúl az önkormányzatok dönthetnek, hogy reggel 8-tól vagy fél 9-től kell-e majd fizetni. Nálunk így fél 9-től kezdődik majd a parkolási időszak, február 1-től. Tehát az összes kiegészítő táblát lehet cserélni, vagy átírni.

És most következzenek a bonyodalmak:

Zónák: "Amennyiben a várakozási övezetekben a közúti várakozóhelyek száma a kétezret meghaladja, a kerületi önkormányzat rendeletében a várakozási övezetet összefüggő területként köteles zónákra osztani"

Szólj hozzá!

Címkék: parkolás


2010.01.17. 06:00 Kétkedő

Karácsonyfák ünnep után

Keressük az utcára kirakott karácsonyfák közül, a legkopaszabb és a legkésőbb kidobottat kerületünkben! Más kategóriában is várunk képeket,

Szólj hozzá!

Címkék: komposztálás


süti beállítások módosítása