Utolsó kommentek

2010.02.22. 00:00 Kétkedő

A Szemlő-hegyi-barlang és környezete

Nemrég hívtuk fel a figyelmet az ingyenes barlangtúrázás lehetőségére, amivel mi is éltünk.  Aki még ki akarja használni a lehetőséget kapcsolja ki a számítógépet és siessen! Február végéig van lehetőség, de nem biztos, hogy a hónap végéig marad még a 660 fős keretből. A Pál és a Szemlő közül az utóbbit kerestük fel egy borongós délelőtt. Azért is döntöttünk a Szemlő mellett, mert felfigyeltünk egy újságcikkre, mely az itt végbemenő leendő felújításokról számol be. A felújítás persze a fogadó épületet és annak környezetét érinti, nem a barlangot kell újra vakolni, fugázni vagy átfesteni. www.helyitema.hu/index.php

És a cikk után amit mi tapasztaltunk:

Odafelé sétálva a Pusztaszeri úton egy hóbarlang lefényképezésével hangolódtunk a föld alatti túránkra. Hamar odaértünk még a nyitás előtt, így volt lehetőségünk bejárni a környéket, pontosabban két utcát, melyek elnevezése igencsak stílszerű. A Barlang utca, és annak kanyarából nyíló Karszt utca, melynek táblája mészkő? falon található.

Meglátogattuk a barlang fogadó épülete felett elhelyezkedő parkot is, melyet nem sokan látogatnak mostanság. Az ide felvezető lépcső vastagon hóval, így érthető is, hogy valaki itt találta meg a számára ideális szánkópályát kanyarokkal. Ha vancouveri veszélyeket nem is rejt a lépcsős pálya, de  kellemetlen ütéseket kaphatott a piros szánkó használója fenéktájékon, hiszen a közepe átszakadt. És ha már eltört, nincs szükség rá, miért is ne hagyhatná ott...

Még mindig nem vagyunk az épületen belül amikor felfigyeltünk egy cseppkő képződéshez kísértetiesen hasonlító folyamatra; a (rozsdásodó) vakolat-mállásos padra csöpögő víz jégtömbösödésére. Igaz, ez gyorsabb folyamat mint egy barlangi állócseppkő (sztalagmit) képződése, de a méretét tekintve tekintélyes.

És akkor  röviden a barlangról:1930-ban fedezték fel, de látogathatóvá csak 1986 őszén vált. A bejárattól jobbra egy kis terem fogad minket, ahol kaphatunk egy kis gyorstalpalót a barlangok kialakuásának folyamatáról, barlangászásról - hazai vonatkozásban - tárgyak, és képződmények bemutatásával. A pénztárnál több témábavágó kiadvány, DVD, könyv, ajándéktárgy is vásárolható. A Szemlő-hegyit egyébként úgy is emlegetik, mint Budapest föld alatti virágoskertje. A hasonlat oka, hogy a falakat dúsan bóritja a szőlőfürtökhöz hasonló 'borsókövek' és a karfiolszerű bevonatok. Maga a túra nem megerőltető. Mi bátran kérdeztünk is fiatal túravezetőnktől, aki készségesen mesélt, nem csak a Szemlőről. A 40 perces sétát kerekesszékkel is meg lehet tenni a  végig kiépített betonjárdán. A barlangban állandó 12-13 fok van, viszont érdemes enyhén vízálló ruházatban érkezni, mert a  cseppkőképződés a falról aláhulló vízzel jár együtt, melynek intenzitása mint megtudtuk, nem függvénye az esőzésnek, vagy mint esetünkben, az olvadó hónak. Kedvcsinálónak legyen elég ennyi, hagyunk újdonságot a leendő túrázóknak.

Érdekességnek még idézünk pár sort egy helyben kapott kis ismertető füzetből: " A barlang megközelíthető a...Marx térről induló 91-es autóbusszal is...Belépődíj: felnőtteknek 30 ft, diákoknak, nyugdíjasoknak,katonáknak igazolt természetjáróknak 20 Ft." - Reméljük 20 évvel a rendszerváltás után ez az idejétmúlt ismertető is új formát kaphat hamarosan, nem csak az épület.

Pál-völgyi-barlang elérhetősége: www.dinpi.hu/index.php

Szemlő-hegyi-barlang elérhetősége:www.dinpi.hu/index.php

Szólj hozzá!

Címkék: a hely


A bejegyzés trackback címe:

https://egypar.blog.hu/api/trackback/id/tr231751027

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása