Utolsó kommentek

2010.06.27. 18:37 Kétkedő

Újabb vihar

Az utóbbi évek, illetve utóbbi hónapok nem kevés csapadékot hoztak. Úgy néz ki meg kell tanulnunk együtt élni ezzel. A múlt pénteki felhőszakadás vizeinek erejét dokumentáljuk most. Sok helyen már jobb a helyzet, mint pár éve, a csatornák nagyobb mennyiségű vizet képesek elnyelni. Ilyen az Istenhegyi út, ahol régebben nagy fennakadást okoztak a hirtelen jött esők. Pénteken is folyóvá vált az Istenhegyi út, de a vihar elálltával a víz hamar lefolyik a csatornákon, és a bennük folyó víz már nem nyomja ki sok csatorna fedelét az úttesten. Tegnap erre csak egy példa volt, az Orbán téren. A közeli zöldséges egy rekesz kihelyezésével hívta fel a figyelmet a veszélyre. Lentebb viszont nagy erővel zúdulhatott a víz. A Tóth Lőrinc utcánál egy több négyzetméternyi járdafelület emelkedett meg a sarokról melynek fele egy darabban  raftingolt le 250 méter hosszan egészen a Kékgolyó utcáig.

 

 

 

Hasonló történt szintén még a XII. kerületben a Zugligeti úton a Zalai-Virányos kereszteződésnél, de nem  a múlt pénteki viharban. Még az előző idején történt egy  már  javított betonszelet felemelkedése, melyet péntekig nem állítottak helyre. Így az otthagyott, szél ellen támasztéknak is használt betondarabok tovább úszhattak.

 

 

 

 

A Kútvölgyi és Béla király út kereszteződésnél a Csermely köz lépcsője mellett ömlik le a víz, ami a Csillagvölgyi és Béla király út lejtőiről érkezik. Egy méretes lyuk tátong. A 155-ös busz tonnái haladnak el az úton így a mai napig a félig leszakadóban lévő járda mellett. Reméljük hamar kijavítják, és nem ismétlődik meg a 291-es busz története. És azt is dokumentálhatjuk, hogy a 'Zugligeti patak' is elapadt. 


 

http://www.hegyvidekujsag.eu/kozelet/forras-zugligeti-uton  

Nem először fordul elő, hogy megáll az élet a János kórház környékén. A Diós árkon lezúduló víz igaz már hamar lefolyik az út alján a csatornákba, de a kereszteződésnél a síneknél már problémák vannak. A Szilágyi Erzsébet fasoron általános jelenség, hogy szervízútján padkától padkáig és azon átcsapva folyik a víz, illetve a főút felülete is víz alá kerül teljes szélességben. Ez a víztömeg még a János kórházi kereszteződés előtti mélyebb részeken alkot tavat megbénítva a közlekedést. Ha meg már telítődik a tó tovább folyik a Pasaréti úti kereszteződésnél lévő mélyedésbe, melyhez a Kútvölgyi úti gyorsfolyású mellékfolyó is társítja vízhozamát. A benzinkútnál lapátolni kell a vizet, mert az autók által keltett hullámok már átcsapnak a bolt küszöbén. És ha már ekkora a víz, akkor az is biztos, hogy a villamosok is itt ragadnak. A Fogaskerekű illetve már Városmajor nevű megállónál nem lejt a pálya ezért megreked a víz. A sínek mentén lévő koszt és szemetet a víz felemeli és a lefolyókat gyorsan eltömíti, így a Szilágyin hömpölygő víz itt hosszasan állomásozik.

  Csónakokat megszégyenítő hangon hasítja a vizet a villamos a síri csöndben. Pályatisztítás pár nappal a vihar után, a János kórháznál. A Fogaskerekűnél elmaradt.

1 komment


A bejegyzés trackback címe:

https://egypar.blog.hu/api/trackback/id/tr132093658

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

retek. · http://csakaszepre.blog.hu 2010.06.29. 22:24:21

Mi meg hiába vártunk a pótlóbuszra a 61-es helyett...élvezet volt.
süti beállítások módosítása