Utolsó kommentek

2009.11.18. 13:31 Kétkedő

Újra a parkolásról.

Kerületi lakosok kezdeményezése indult, mellyel a kerületi vezetés kereste meg a fővárost. Lényege, hogy a parkolási díj fizetésének kezdete fél 9-től kezdődjön a jelenlegi 8 óra helyett. Az indok; sok bölcsöde, óvoda és iskola található az övezetben, ahová sokan autóval hozzák a gyerekeiket, és bosszantó, hogy sokszor a parkolás időtartama csak pár perccel lóg bele a fizetési időszakba.

Mint már beszámoltunk róla, késik az új parkolási zóna bevezetése. Szeptember helyett november 13-a körül jelentek meg a kék automaták, fekete zacskóval a fejükön. Az események ekkor azonban begyorsultak, mert 16-tól már hivatalosan is fizetni kell a parkolásért. A késés oka, mint azt megtudtuk a kerület honlapjáról és a Budai polgárból;

"Az üzemelés megkezdésének elhúzódásához hozzájárult, hogy még módosítani kellett a fővárosi rendeletet, amely eddig lehetővé tette a kettős szankcionálást, valamint a forgalomtechnikai engedélyeztetés elhúzódása is a vártnál hosszabb ideig tartott.
A változtatást követően a parkolási társaság csak a kijelölt várakozóhelyeken pótdíjazhat, a KRESZ szerint szabálytalan helyen (például utcasarkon) parkolókat már nem".

-Nos utcasarokból és szabálytalan parkolásra lehetőséget adó helyekből nem kevés van. Kíváncsian várjuk mennyiben változnak a parkolási szokásaink!

Ideje hát beszerezni minden érintett lakosnak a parkolási matricákat! Bár az automaták napelemmel működnek, ne reménykedjen senki abban, hogy a borús őszi időben felmondanák a szolgálatot!

További fontos információk a kerület honlapjáról, melyek érinthetik a kerületi lakosokat!

www.masodikkerulet.hu/hirdetotabla/hirdetmenyek/egyeb/taj_parkolas_varakozasi_dij.htmlt!

Figyelem! Mától 2009.11.23-tól már büntetés várható a parkolásért nem fizetőknek!

3 komment

Címkék: közlekedés parkolás


A bejegyzés trackback címe:

https://egypar.blog.hu/api/trackback/id/tr451534190

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Sara 2009.11.21. 15:41:41

Arra kicáncsi lennék, hogy miért ilyen sötétkék, szinte fekete az új autómata? Szerintem nagyon nehezen lehet észrevenni!!!!

... és most már éles??? mert még nem látni parkolóőröket az új zónában, vagy ez a hét még csak a próba volt?

Kétkedő · http://egypar.blog.hu/ 2009.11.23. 14:21:59

Eddig csak "járőröztek", mától már büntetnek! A sötétkék szín nem rossz, de tény, hogy sötétedés után igen nehéz észrevenni.

The Fireman 2009.12.30. 08:44:08

Remélem most hogy a II. kerületben 8:30-tól lesz fizetős a parkolás, Láng Zsolt azért is kampányt indít, hogy a T.szülők szabályosan közlekedjenek és parkoljanak 8:30-ig. 100%-osan antipatikus az autós közlekedés ilyen módú támogatása, amikor a valóság az, hogy az autósok teljesen lebénítják az óvodák, iskolák környéket, van hogy a járdán is félünk az iskola felé sétálni, mert minden pillanatban felugrat egy terepjárós apuka.
süti beállítások módosítása