Utolsó kommentek

2010.04.16. 15:00 Kétkedő

Kom-post 2 .

Lassan a rügyekből levelek lesznek, és az első fűnyírás is esedékes lehet, indul a komposztálási szezon! Még ősszel foglalkoztunk a komposztáló kerület programmal - annak sikerességéről, illetve a zöldhulladék FKF-es elszállításának - mint nem túl szerencsés - lehetőségéről. Akkor tettük még fel a kérdést, melyet elküldtünk a SZIKE egyesületnek; Lehetséges-e kivitelezni például kerületünk belső részein a soklakásos, kerttel nem rendelkező házakban a konyhai zöldhulladék összegyűjtése és annak elszállítását megszervezni, illetve azt a közeli parkokban komposztálni.

"Felvetésük, mely szerint, miképpen lehetne a közterületi komposztálás lehetőségét a lakosság számára is lehetővé tenni, bár nem indokolatlan, mégis számos feltételt vet föl. A program célja eddig tehát az volt, hogy ott biztosítsuk a házi komposztálás lehetőségét, ahol erre legalább a komposztálók elhelyezéséhez szükséges minimális, zárt téren lévő hely rendelkezésre áll. Erre leginkább az illetéktelen beavatkozások, szennyezés, rongálás megakadályozása miatt van szükség. A közterületi lombkomposztáló esetében is egyelőre csak kísérletről beszélhetünk. Az oktalan rongálás vagy szennyezés, egyéb károkozás nem kizárható, bár a rácsszerkezet teljesen zárt, még a tetőrész is. Ugyanakkor tudni kell, hogy a lomb komposztképződési folyamata egyszerűbb, beavatkozást lényegében nem igényel, míg a konyhában keletkező zöldjavaknak nagy nedvességtartalmuk miatt -elsősorban a szagképződéssel járó rothadás megakadályozása céljából- több gondoskodásra van szükségük, például: keverés, száraz, szerkezetjavító anyagok adagolása (faforgács, nyesedék stb.). Véleményünk szerint a közterületen folyó közösségi komposztálás ott elképzelhető, ahol lehetőség van a komposztálók zárt térben való elhelyezésére: lényegében az elkerítésükre. Oda bejutást csak a komposztálásban résztvevők számára biztosított (zárható kapu). Ilyen módszert javaslunk például lakótelepek közterületein. Figyelembe kell azonban azt is vennünk, hogy a személyes felelősségvállalás miatt jól körülhatárolt közösségben szabad csak gondolkodnunk. Ennél a módszernél, hasonlóan a társasházakhoz, szükség van egy komposztmesterre, aki a közösség tagjaként gondozza a komposztálókat, a felmerülő problémák megoldásával segíti a résztvevőket. A gazdátlanul közterületre kihelyezett komposztálók ezért nem sok jóval kecsegtetnek. Meg kell nézni, mi történik a szelektívhulladék-gyűjtő szigetek tőszomszédságában!"

"Zöldhulladék begyűjtést egyelőre csak Turán vezettek be, ahol házhozmenő szelektív gyűjtés keretében a lakosságtól külön gyűjtik be a komposztálható zöldjavakat. A kerületben mi is próbáltunk valami hasonlót kialakítani: a Civitan kertészet telepén alakítottak volna ki komposzt prizmákat, ahová a kerület közterületeiről szállították volna a zöldjavakat. Sajnos a tárgyalások elakadtak, de a lehetőség továbbra is adott a lakosság részére...

...Van egy csapat Budapesten, akik segítenek az udvarok szépítésében, ha kell, feltörik a lekövezett belső udvart, hogy helyébe zöldet ültessenek. Ezt a csapatot úgy hívják, hogy GANG. A II. kerületben is segítettek egy udvar zöldítésében a Lövőház utcában. Ez a társasház kezdettől fogva az udvar felújításának részeként kezelte a komposztálást is, így szorítottak helyet a pici zöld területen a komposztáló edénynek is az egyik bokor árnyékában. Természetesen ebben a házban is szükség volt egy lelkes lakóra, aki vállalta, hogy "gondját viseli" a komposztálónak. 

(Gellért Miklós elnök, Eleőd-Faludy Gabriella komposztálási programvezető ; Szike Környezet-és Egészségvédelmi Egyesület)

Lövőház utcai belsőkert már valóban kertté vált.

Budai Polgárban olvashatunk egy jelenleg zajló faapritási lehetőségről, melyben lehetőség van a  kerti zöldhulladékok feldolgozására. Az igénybejelentéseket április 30-ig várják. Az igénybejelentéseket a jover.gyorgy@masodikkerulet.hu e-mail címen, vagy ügyfélfogadási időben a 346-5724-es telefonszámon várják április 30-ig.

Komposztáló kerület program is folytatódik, érdemes rá minél hamarabb jelentkezni. Az elbírálás időpontja várhatóan nyár eleje. www.szike.zpok.hu/jelentkezes

Szólj hozzá!

Címkék: komposztálás lövőház utca


A bejegyzés trackback címe:

https://egypar.blog.hu/api/trackback/id/tr711925374

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.