Utolsó kommentek

2011.03.13. 01:07 Kétkedő

Kitavaszodásos élmények; Egyből, és egyPárból

Szerettünk volna részt venni a Vérmezőn, a Főkert által szervezett önkéntes parktisztításon, melyre Ágnes hívta fel a figyelmünket itt a facebook (http://www.facebook.com/XII.ker)-oldalon. A találkozó mint utóbb kiderült a Mikó és Krisztina sarkon volt 2 órakor. Mi kicsivel 3 óra után érkeztünk a Vérmezőre és nem találtunk olyan csoportosulást akik munkálkodtak volna. Illetve egy IX. kerületből érkező kerékpáros fiatalemberrel sikerült beszélnünk, aki szintén akkor érkezett, és szeretett volna csatlakozni. Ti láttatok esetleg pénteken valamit, ami ehhez köthető? De ha már arra jártunk, megörökítettük az első igazi tavaszi napot a Vérmezőn. Kisbabások, kutyások, párok - fiatalok és idősebbek. A legnagyobb élet, természetesen a grundon volt. Látható, hogy a Főkert már végzett kisebb metszési munkákat, de sajnos tudtunk pár elszomorító képet is készíteni.

 

 

  És menthetetlenül kitavaszodott a Csalogány utca, Fő utca sarkán. Újra fellélegezhet a kompakt gyep, mely már jégpáncélja nélkül - a télen csak a betonláda mellé dobott csikkeket is képes újra befogadni, igaz már csak fele akkora kapacitással. A másik eltűnt. Egyáltalán mikor és ki által kerültek ide, és miért?

 

 

http://www.facebook.com/II.kerulet

 

http://www.facebook.com/I.kerulet

 

1 komment


A bejegyzés trackback címe:

http://egypar.blog.hu/api/trackback/id/tr302734834

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

budai fellegvár 2013.03.22. 12:04:29

A Vérmező szomszédságában terült el a lebontott tabáni városrész, egy jó könyv jelent meg róla, sok fotóval: Tabán egykor és ma (Vecsey A.) bookline)