Utolsó kommentek

2010.12.31. 13:00 Kétkedő

...és a Fogas is...

A két 61-eses lerobbanásunk után itt a második fogasos esetünk is, mindez egy hónapon belül. Az Orgonásnál kellett megszakítanunk utazásunk hétfő reggel, mert a szembejövő fogassal voltak problémák. A két vezető rövid konzultációba kezdett, majd kiderült, a fogasunk rabjai lettünk. Csak valami dugi ajtónyítóval sikerült leszállni, azoknak, akik az első kocsiban utaztak. Mi akik hátul voltunk feledésbe merültünk, de udvarias előrekiabálás után sikerült jelezni, hogy nálunk nem tárult a szezám. Később kiderült, a lefelé közlekedő lerobbant fogas pótlására indult a miénk, mely így a nem működő ajtói miatt már nem tudott beugrani annak helyébe. Mivel már az előző fogasos történetünknél szereztünk tapasztalatot és kondíciót, rögtön gyaloglásra váltottunk, csak most a sinek mellett.

Aznap este ismét jártunk a fogas városmajori végállomásánál, ahol egy busz köpte ki lelkét aznapra.

 

Reméljük a szilveszter estét, ami különösen hidegnek ígérkezik, mind az egész éjjel járó fogas és a kétszer sűrűbben közlekedő éjszakai buszok légrendszere is lefagyás nélkül tudja átvészelni.

 

 

 

Szólj hozzá!


A bejegyzés trackback címe:

http://egypar.blog.hu/api/trackback/id/tr572541317

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.